07 augusztus, 2015

Üzbegisztán 2. Rész

Másnap reggel eddigi legjobb reggelinket kaptuk, hű nem volt semmi.
A reggeliző szoba a 15. Századból való, eredeti díszítéssel. 
A recepcional bevaltottunk 100€-t és kaptunk egy hatizsáknyi pénzt. 450.000 som, a helyi pénz. Mondom beváltok még 150-et és milliomos leszek :)

kevesebb mint 50 euro  Árfolyam 1 EUR= 4600 Som

Egész nap a városban jöttünk mentünk a nagy melegben, az egyik helyen találtunk egy német kávézót ahol finom presszót es cappucinot ittunk. 
Aztán amikor az 50 fokos melegtől kidőltünk, visszamentünk a szobába, hűsölni és a blogot írni.
Nem tűnik nagy dolognak, de minden nap 1-2 órát foglalkozunk ezzel, a képeket rendszerezni, átmásolni, szöveget megírni, majd a lassú neten feltölteni a netre...

Bukhara a selyemút egyik legfontosabb állomása volt.
Az épületek mind eredeti állapotban megmaradtak, nagyon érdekes volt járni közöttük.

Este vacsora a tó mellett, élő üzbég play back zene mellett :) de jó volt.










Bukhara Piac







Szállásunk

Utána pedig üzbég hammam. Azaz fürdő.

Nem tudtam mi ez, tehát teljesen úgy léptem be, hogy hú most mi lesz.
Kaptunk egy törölközőt és bevittek egy pince helyiségbe ahol nagyon meleg volt. Nők es férfiak külön.
Kb 15 perc múlva lemostak valami érdes ronggyal, még jó hogy előtte nem égtem le a napon.
Ekkor egy lavor vízzel pofánvágtak, teljesen váratlanul. Utána még kétszer.
Egyből arra gondoltam vigyorogva, hogy mit szól a párom ehhez, aki köztudottan utálja ha vizes a haja. Ettől egyből jó kedvem lett :) gonosz vagyok, tudom, csak azt sajnálom hogy nem láttam amikor nyakon öntik :)

Na vissza a masszázsra.
Kezdésnek klasszikus masszázs, majd elkezdte nyújtani az izmaimat, de úgy hogy ropogott mindenem, fura hangok jöttek ki belőlem :) most a párom vigyorgott, tuti. Azt se tudtam hogy a végtagjaim ilyen mutatványokra képesek.

Utána bekentek gyömbérrel és hasrafekudni a meleg lávakőre. 20 perc után nem tudtam eldönteni mi ég jobban, a hátam, vagy a hasam.
A végén úgy vártam a hideg vizet mint a messiást.
A végén egy kis teázás és beszélgetés a helyiekkel, illetve volt egy francia pár is.

Érdekes élmény volt na.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése