Üzbegisztan 4. rész

Az úgy volt, hogy elhatároztuk, hogy ma elhagyjuk Üzbegisztánt, és délután már Tadzsikisztánban leszünk.
Viszont az este tudtuk meg, hogy 40 km út helyett 450 km vár ránk. Ugyanis a tervezett határátkelő már 10 éve zárva van. A fracba.
És itt jött a legnagyobb probléma. Nem volt elég benzinünk. Ugyanis az itt nagy probléma.
Mindenhol van benzinkút, de sehol sincs benzin. Itt minden autó gázzal működik.
Ugyanis itt is vannak korrupt politikusok, akik úgy döntöttek, hogy mindenki járjon gázzal, és emiatt nincs benzin majdnem sehol.
Feltűnő volt, hogy milyen sok gázkút van. A helyiek nem panaszkodnak, mert olcsó a gáz.
Megkértünk egy taxist hogy vigyen el egy kúthoz ahol van benzin. El is vitt, de csak 80
-as benzin volt. Nem tankoltam, hanem tovább kerestem. Sajnos már csak benzingőzzel mentünk, amikor találtunk egy másikat, ahol szintén csak 80-as volt. Tankolnom kellett, nem volt más választásom.
Legnagyobb meglepetésemre az autó szépen ment vele, talán egy kicsit gyengébb volt, de nem nagyon érezhetően.

Az utak tényleg katasztrófális állapotúak. Nagyon lassan haladtunk. Nem hittem volna hogy a mongol utak már Üzbegisztánban kezdődnek.

Minőségi utak. Dolgoztak rajta, de pl hídakat nem tudnak csinálni, ezért mindegyik előtt vége az útnak.

A táj hibátlan

A jó szakasz. Egyszer volt egy 8 km hosszú szakasz is.

Mini Transfagarasan

Nem elég hogy rossz utak voltak, nem volt benzinünk, de még el is tévedtünk, majdnem az afgán határ mellett kötöttünk ki. Kb 20 km-re voltunk, amikor ismét távolodni kezdtünk. Sajnos az utak nincsenek kitáblázva, sehol nem tudjuk hol merre járunk. Ha nem lenne térkép és navi, sokkal többet tévednénk el. Most még navival is sikerült.

Naná hogy megint nem volt benzinünk, ezért az útmenti "benzinkútból" kellett vásárolnunk benzint.

Benzinkút Üzbegisztánban

Profi benzinkutas

Nagyon sok az ellenőrző állomás, itt meg is állítottak mindenhol és minden adatunkat a nagykönyvbe írták.

Este a sötétben már elegem lett ebből, és a rendőr világító pálcikával ott hadonászott, de nem álltam meg.
A visszapillantó tükörben láttam ahogy ott ugrál és sípol de leszartam, nem volt kedvem ott álldogálni, tudva hogy még 200 km van hátra és már sötét van.
Aztán ott izgultunk hogy jönnek utánunk és vajon mennyi időre zárnak be.
Szerencsére nem jöttek, gyorsan mentünk :)
Annyira rosszak voltak az utak, hogy öngyilkosság lett volna tovább menni, ezért kb 20 km-el a határ előtt megálltunk és ott aludtunk egy szállóban.

Az üzbégek nagyon vendégszerető emberek, nagyon jól éreztük magunkat itt.

Üzbegisztáni zászló